All Episodes

September 29, 2025 39 mins
Lekapcsolják a villanyt maguk után, lemennek a kazánházba ellenőrizni a terepet, és a háztetőkön is ők mérik fel a helyzetet. Kovács Emese és Tóth Nelli egy közös munkahelyen ismerték meg egymást, és 2011-ben döntöttek úgy, hogy létrehozzák az MN6 Energiaügynökséget. A cég az első független ügynökség itthon, közgazdászokból, mérnökökből és fenntarthatósági szakértőkből áll, a csapat pedig komplex energetikai tanácsadással segíti az ügyfeleket, amik között óriásvállalatok éppúgy vannak, mint a MÁV Szimfonikus Zenekar. Hisznek abban, hogy a fenntarthatóság nemcsak cél, hanem a mindennapi működés része lehet, és nem kell mindent gondolkodás nélkül lecserélni, mert lehet, hogy apró változtatásokkal is nagy eredményeket érhetünk el. Beszélgetőtársam Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója, az ESG üzletág vezetője. Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Mattyasovszky Nóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mark as Played

Advertise With Us

Popular Podcasts

Stuff You Should Know
Paper Ghosts: The Texas Teen Murders

Paper Ghosts: The Texas Teen Murders

Paper Ghosts: The Texas Teen Murders takes you back to 1983, when two teenagers were found murdered, execution-style, on a quiet Texas hill. What followed was decades of rumors, false leads, and a case that law enforcement could never seem to close. Now, veteran investigative journalist M. William Phelps reopens the file — uncovering new witnesses, hidden evidence, and a shocking web of deaths that may all be connected. Over nine gripping episodes, Paper Ghosts: The Texas Teen Murders unravels a story 42 years in the making… and asks the question: who’s really been hiding the truth?

Dateline NBC

Dateline NBC

Current and classic episodes, featuring compelling true-crime mysteries, powerful documentaries and in-depth investigations. Follow now to get the latest episodes of Dateline NBC completely free, or subscribe to Dateline Premium for ad-free listening and exclusive bonus content: DatelinePremium.com

Music, radio and podcasts, all free. Listen online or download the iHeart App.

Connect

© 2025 iHeartMedia, Inc.