Minden szerdán 20.00-kor új beszélgetéssel várunk gyerekekről, kamaszokról, szülőségről, irodalomról, írásról, mesékről, felnövésről az élet legfontosabb kérdései mentén! A meséktől a felnövésig című epizódokban Vinczellér Katalin a kortárs magyar gyerek- és kamaszirodalom népszerű szerzőivel és illusztrátoraival fog beszélgetni életről és irodalomról. Az altatás után, elalvás előtt című epizódokban Hajdu Zsanett állandó vendége Szél Dávid pszichológus lesz – így folytatódik a pandánia alatt futó közkedvelt Altatás után, elalvás előtt című beszélgetéssorozat, amelyben továbbra is a legfontosabb témákon keresztül közelítünk a pszichológia és a gyerekkönyvek metszéspontjához, miközben az eddig legnépszerűbb műsorok is visszahallgathatóak lesznek. Tarts velünk!
A kisiskolás gyerekek már mindent érzékelnek a világból. Azt is, amit a felnőttek elhallgatnak előlük.
De ezzel nem biztos, hogy védelmet adunk, lehet, hogy csak az ismeretlentől való szorongást fokozzuk bennük.
Beszéljünk tehát velük mindarról, ami körülveszi őket!
Ebben is segítenek a könyvek.
Romana Romanisin és Andrij Lesziv A háború, amely megváltoztatta Rondót című könyve, amely 2015-ben elnyerte a Bologna Ragazzi díját, érzé...
„Annyira sokkolt a történet, hogy utána hónapokig nem mertem elaludni."
„Én íróként nagyon nehezen pusztítom el a szereplőimet."
„Mit keresünk az életben: a könnyűt vagy a nehezet?"
„A kamaszokat nagyon izgatja a képlékeny valóság fogalma."
„Amikor valaki nyelvet vált, lehet, hogy nem tudja megőrizni azt az írói erőt, amit az anyanyelvén birtokolt."
„Ott álltam a nyolcszáz oldal végén, és azt hittem, megőrülök."
„Monte Cristo grófja a második szerelem volt."
„Nekem a Macskabölcső valamiféle sorvezető volt."
„Asimov Alapítvány trilógiája úgy hatott rám, mint egy terápia."
„A bölcsészkaron Heisenberg könyvével lehetett a legjobban pasizni."
„Én sok szempontból eléggé control freak vagyok, és zavart, hogy az elektronok erre fittyet hánynak."
„Úgy olvasok, mintha ezt nekem kéne megírnom."
„Nagyon szerettem volna egy csónakban tölteni a nyarat, és egy lakatlan szigetet felfedezni."
„Nekünk mindig felolvastak mindent."
„A rút kiskacsa története sok könyvemben visszaköszön."
„A történetek miatt lettem író."
„A sors elfogadását is érzem."
„A Mester és Margarita az a könyv, ami visszahoz az életbe."
„A gonosznak akkor van hatalma, ha te gyenge, gyarló vagy."
„Érdemes küzdeni, akkor is, ha úgy látod, nincs értelme."
„Én a Harry Potter-generáció vagyok egy az egyben."
„Lehet-e szerelmi szál nélkül könyvet írni?"
„Megírom, amit szeretnék, aztán mindenki azt gondol, amit akar."
„A gyerekkori könyvek olyanok voltak, mint egy rejtekhely."
"Ha nem szerényen élsz, akkor nem élsz."
„A mai fejemmel olvasva József Attila néha már átlépi a giccshatárt."
„A könyvnek kötött a nyomtávja."
„Tisztán a tisztaságban már nem is akarok hinni."
„A történetek nem vannak, hanem valaki írja és meséli őket."
„A Szegény Dzsoni és Árnika az irodalom és a művészet működésére hívta fel a figyelmemet."
„Szia, megyek haza, megyek olvasni!"
„Az Andersen az király. Nem ruhátlan király, hanem igazi király."
„Hamlet sokunk számára a felnőtté avatás szimbóluma."
„Mindig boldog vagyok, amikor rajtacsípem a szerzőt, hogy hogyan valósítja meg a szerkezetet."
"A kamaszoknak szóló könyvek sokszor terápiás jellegűek."
"A humor, az irónia, a játékosság a legerősebb fegyverek."
"Nagyon felszabadító dolog a törlés gombot használni."
"Ha az ember tud nevetni magán, az ad egy sebezhetetlenséget."
"Vizuális kultúrában élünk, de egy része az nagyon kulturálatlan."
"Próbálok a földön járni, de a lebegés az alapvetően ott van bennem."
A díjaknál mindig az az ijedtség van bennem, hogy úristen, nekem még annyit kell tanulni!"
"Jól jön, ha egy szerkesztőnek van pszichológusi vénája."
"Meghallom, hol botlik a mondat."
"Az ifjúsági irodalom egy nagyon kreatív terep."
Hey Jonas! The official Jonas Brothers podcast. Hosted by Kevin, Joe, and Nick Jonas. It’s the Jonas Brothers you know... musicians, actors, and well, yes, brothers. Now, they’re sharing another side of themselves in the playful, intimate, and irreverent way only they can. Spend time with the Jonas Brothers here and stay a little bit longer for deep conversations like never before.
If you've ever wanted to know about champagne, satanism, the Stonewall Uprising, chaos theory, LSD, El Nino, true crime and Rosa Parks, then look no further. Josh and Chuck have you covered.
Ding dong! Join your culture consultants, Matt Rogers and Bowen Yang, on an unforgettable journey into the beating heart of CULTURE. Alongside sizzling special guests, they GET INTO the hottest pop-culture moments of the day and the formative cultural experiences that turned them into Culturistas. Produced by the Big Money Players Network and iHeartRadio.
Current and classic episodes, featuring compelling true-crime mysteries, powerful documentaries and in-depth investigations. Follow now to get the latest episodes of Dateline NBC completely free, or subscribe to Dateline Premium for ad-free listening and exclusive bonus content: DatelinePremium.com
A weekly podcast where host, Robert Smigel, and a rotating panel, his friends, assist callers seeking help in making something in their real life funnier. Anything. A best man speech, a eulogy, a breakup letter, a cover letter, an apology, a Tinder profile - Robert, with a panel of professional comedy writers and comedians, will punch it up and get results. Want help with your writing assignment? Submit it to: speakpipe.com/humorme