Az élet meg minden

Az élet meg minden

A portréinterjú podcast. Beszélgetések egy kicsit lassabban. Kicsit mélyebben. A mindennapi káoszon túl. Műsorvezető: Tóth Szabolcs Töhötöm

Episodes

August 22, 2025 200 mins
Ez az epizód expedíció egy olyan vidékre, amely egyszerre tűnhet ismerősnek és nagyon idegennek a magyar utazó számára. Vagyis Lengyelországba. Mert hogy ebben az adásban P. Szathmáry István polonistával és grafikussal beszélgetek a Krakkó mellett királlyá koronázott Jézusról, feléledő szláv istenekről, nagy írokról és sötét gengszterekről, a Gyöngyhajú lányról, valamint arról, miért kopott meg ennyire az ezeréves lengyel-magyar ba...
Mark as Played
Nick Thorpe negyven éve él Budapesten, és azóta tudósít Magyarországról és a környező országokról nem csak a brit hallgatóknak, hanem az egész világnak. Ebben az adásban azonban nem csak arról lesz szó, hogyan fest az ország egy egyszerre külső és belső nézőpontból, hanem arról a vadonról is, ami szó szerint és képletesen is itt van körülöttünk, ám az ott élőkről, történeteikről a legtöbb magyar semmit sem tud. Ebben az epizódban t...
Mark as Played
Mi az a reprodukálhatósági krízis, és miért súlyos válságtünet a tudomány világában? Hogyan segíti elő a tudományfinanszírozás és a szakfolyóiratok rendszere a hibás vagy kifejezetten kamu tanulmányok tömegének megjelenését, és miért mérgező ez a szó elvont és szó szerinti értelmében is? Ebben az epizódban a Svájcban dolgozó, neves orvoskutatóval, Szabó Csabával beszélgetek a tudományt aláásó bóvligyárakról, „adatmasszírozásokról”,...
Mark as Played
February 6, 2025 156 mins
Miért varázsolja el a 21. század emberét ennyire a középkor? Hogyan fért meg egymással a szent és a profán, sőt a kifejezetten obszcén ezekben az évszázadokban? És mit tekintett a kor embere „helyes” és „rossz” szerelemnek? Sok más mellett ezekről is mesél nekünk most Bánki Éva író, irodalomtörténész, aki a trubadúrok világának és egy későbbi időszak, a portugál felfedezések korának is szakavatott ismerője. Ebben az epizódban tehát...
Mark as Played
Külső rendezettség és belső nyugtalanság, történelmi sorsfordulók és a köztük lévő emberöltőnyi tél, amikor látszólag semmi sem történik körülöttünk. És aki mindezekről megosztja most velünk gondolatait, akivel még sokfelé kalandozunk az adás során: Mácsai Pál, az Örkény Színház alapítója és leköszönő vezetője. Ebben az epizódban tehát az egy személyben színésszel, rendezővel és direktorral beszélgetek a boldogtalanok és elmagányos...
Mark as Played
Huszár Ferenc egykoron a Magic Pony nevű startup vezető kutatója volt, amely céget a Twitter 2016-ban 150 millió dollárért vásárolt meg. Ezt követően a magyar szakember az amerikai közösségimédia-vállalat AI-gurujaként tevékenykedett tovább, és a Twitter legfontosabb algoritmusain dolgozott. Egyben segített létrehozni egy speciális csoportot is, amely team azonban Elon Musk érkezését már nem élte túl. Ebben az epizódban tehát Huszá...
Mark as Played
September 30, 2024 126 mins
Saly Noémi gazdag életpályája során volt egyetemi tanár, műfordító és muzeológus is. És bár saját bevallása szerint „nem akart elérni tulajdonképpen semmit”, népes olvasótábora és könyvei nagyon is komoly szakmai sikerekről tanúskodnak. Mára sokan Budapest-történészként és a székesfőváros „kávéházológusaként” ismerik, ám könyveiből, munkáiból nem csak a múlt, nem csak olvasmányos kultúrhistória, hanem regényes emberi sorsok, élet- ...
Mark as Played
August 23, 2024 154 mins
Weyer Balázs a régi Origo alapítójaként és főszerkesztőjeként a magyar online és offline újságírás meghatározó alakja lett. Aztán – nem teljesen önszántából – munkája hobbivá vált, egy régi hobbija pedig munkájává. Ebben az epizódban tehát vele beszélgetek világzenéről és a filmzenék világáról, egyedül utazásról, valamint társas vállalkozásokról, a dübörgő kilencvenes évekről és a szabadság műfajairól, az életről meg mindenről. 🔶 ...
Mark as Played
Nem csak Közép- és Kelet-Európa a világnak olyan része, amelyet az I. világháború és az azt lezáró béke a mai napig meghatároz: a Közel-Kelet is ilyen térség. Ebben az epizódban Mestyán Ádámmal, Amerika elit egyeteme, a Duke University történelem tanszékének docensével beszélgetek az oszmán birodalom szétrobbanásáról és a mai arab államok kialakulásáról, brit ügynökökről és egy magára hagyott királyról. No és egy kicsit a punkról, ...
Mark as Played
Bukfenc, Jeromos, Janka – sokan vannak Magyarországon, akik pontosan tudják, kutyanevekről van szó. Méghozzá Csányi Vilmos kutyáinak neveiről. Hiszen a Széchenyi-díjas etológus professzor több mint negyed százada publikálja népszerű tudományos munkáit a nagyközönségnek, amely könyvek egy része a kutyákról, illetve gazdáikról, rólunk, emberekről szól. E beszélgetés apropóját az adja, hogy nemrégiben jelent meg a tudós új munkája, am...
Mark as Played
Weiner Sennyey Tibor költő, író, esszéista és méhész. Most megjelent könyvében gyakorlatilag megírta a méhészet kultúrtörténetét. A téma első blikkre talán szakkérdésnek tűnhet, de ez a történet a természethez való viszonyunkról is szól. Arról is, hogy mit eszünk ma, mit fogunk enni holnap. Vagyis olyan bagatell kérdésekről, mint például az emberiség jövője. Ebben az epizódban tehát Weiner Sennyey Tiborral beszélgetek a méhészet mű...
Mark as Played
Nyáry Krisztiánt azt hiszem, kevés hallgatónak kell bemutatnom. Nagyon sokan találkozhattak már – ha máshol nem – a Facebookon életrajzi történeteivel. Magyar írók és alkotók a főszereplői ezeknek a közösségi médiában hosszúnak számító, papíron viszont olykor egypercesnek ható írásoknak, amelyek az évek során nagy közönségsikert arattak. 2012-től kezdve már könyv, illetve könyvek formájában is. Ebben az epizódban tehát Nyáry Kriszt...
Mark as Played
Szilágyi András evolúcióbiológus, az Evolúciótudományi Intézet igazgatója olyan egyszerű kérdésekre keresi a választ, mint például hogy miként keletkezett az élet. Vagy hogy miképpen lehet egy tudományos SimCity szoftverrel modellezni azt a százötvenezer évet, amely kulcsfontosságú „pillanatnak” bizonyult emberré válásunk történetében. Ebben az epizódban tehát vele beszélgetek az evolúció barkácsmunkájáról, őseink kényszerű diétavá...
Mark as Played
Merényi Dánielt, azaz Grafitembert és karikatúráit, képregénycsíkjait sokan, nagyon sokan ismerik Magyarországon. Azt már kevesebben tudják, hogy a rajzolás mellett van még pár olyan passziója, ami egész embert kíván. (Így van olyan ezek között, amit olykor muszáj „takaréklángra” állítani.) Ebben az epizódban tehát témáink lesznek az I. világháború olaszországi hadszínterei, a kézműves bicikliváz-építés, az acélváros romjain tovább...
Mark as Played
Kürti Sándor sikersztorija kényszerű „pályamódosítással” indult. Aztán egy termelőszövetkezetnél, majd egy Patyolatban folytatódott. Ám csakhamar arról szólt, hogyan lehet tudásszomjjal és mérnöki precizitással, valamint hosszú évek kitartó munkájával egy garázsvállalkozásból világhírű céget építeni. Ebben az epizódban tehát Kürti Sándorral beszélgetek az életvezetés és a vállalatvezetés alapszabályairól, a japán munkakultúráról, a...
Mark as Played
Vonnák Diána író, kultúrantropológus távoli vidékeken kezdte meg tudományos munkáját, de hamar rájött, neki Kelet-Európával van előbb dolga. Méghozzá Ukrajnában. Ám számára nem csak térkép e táj, hiszen munkája mellett már erős érzelmi szálak is kötik a most lángoktól ölelt országhoz. Így ebben a beszélgetésben ezen a különleges optikán keresztül kaphatunk képet arról, mit jelent, amikor egy 40 milliós ország szabadulni próbál az o...
Mark as Played
Mi szükséges ahhoz, hogy a mesékben a hős hőssé váljon? És hogyan lehetünk mi saját életünk hősévé, ha annyi borzalom történik körülöttünk a világban? És kik segíthetnek nekünk ebben? Boldizsár Ildikó mesekutató 25 év vizsgálódása és gyakorlati tapasztalatai alapján dolgozta ki meseterápiás módszerét, amely sok más mellett ezekre a kérdésekre is segít választ találni. Ebben az adásban vele beszélgetek mesékről és mítoszokról, Yoda ...
Mark as Played
Évezredek óta vágyik arra az ember, hogy gondolkodó gépet alkosson. Mesterséges embert, mesterséges intelligenciát. Mégis sokunkat sokkolt, amikor azzal szembesültünk, ez most tényleg sikerülhet. Ebben az epizódban Madarász Tamás agykutatóval, a JPMorgan Chase Londonban dolgozó MI-kutatójával beszélgetek a ChatGPT-ről, a mesterséges intelligencia (rövidítve: MI vagy AI) és az emberiség jövőjéről, valamint a propagandacélokat szzolg...
Mark as Played
March 31, 2023 130 mins
Részben anyagi és magánéleti gondok elől futott, biciklizett és úszott világgá – jobban mondva a világba Szőnyi Ferenc. Pedig olyan környezetben nevelkedett, ahol kerékpárral maximum a szomszéd faluba volt szokás áttekerni, és igazából úszni is csak első, nemzetközi triatlon versenye előtt pár héttel tanult meg. Ebben az epizódban tehát vele beszélgetek elképesztően hosszú távokról, rendhagyó edzésprogramokról, a vasember diétájáró...
Mark as Played
Egy éve tart szomszédunkban egy olyan borzalom, amelyre Európában a II. Világégés óta nem volt példa. Erről a háborúról beszélgetek most Vörös Szabolcs újságíróval, aki évek óta a helyszínen is követi az ukrajnai eseményeket. Nemrég tért haza például az ukrajnai front egyik legkeményebb szakaszáról, Bahmutból. Őt kérdezem tehát az orosz villámháborús tervek kudarcáról, az ukrajnai tömegsírokról, becsvágyról és félelemről, valamint ...
Mark as Played

Popular Podcasts

    I’m Jay Shetty host of On Purpose the worlds #1 Mental Health podcast and I’m so grateful you found us. I started this podcast 5 years ago to invite you into conversations and workshops that are designed to help make you happier, healthier and more healed. I believe that when you (yes you) feel seen, heard and understood you’re able to deal with relationship struggles, work challenges and life’s ups and downs with more ease and grace. I interview experts, celebrities, thought leaders and athletes so that we can grow our mindset, build better habits and uncover a side of them we’ve never seen before. New episodes every Monday and Friday. Your support means the world to me and I don’t take it for granted — click the follow button and leave a review to help us spread the love with On Purpose. I can’t wait for you to listen to your first or 500th episode!

    Stuff You Should Know

    If you've ever wanted to know about champagne, satanism, the Stonewall Uprising, chaos theory, LSD, El Nino, true crime and Rosa Parks, then look no further. Josh and Chuck have you covered.

    The Joe Rogan Experience

    The official podcast of comedian Joe Rogan.

    True Crime Tonight

    If you eat, sleep, and breathe true crime, TRUE CRIME TONIGHT is serving up your nightly fix. Five nights a week, KT STUDIOS & iHEART RADIO invite listeners to pull up a seat for an unfiltered look at the biggest cases making headlines, celebrity scandals, and the trials everyone is watching. With a mix of expert analysis, hot takes, and listener call-ins, TRUE CRIME TONIGHT goes beyond the headlines to uncover the twists, turns, and unanswered questions that keep us all obsessed—because, at TRUE CRIME TONIGHT, there’s a seat for everyone. Whether breaking down crime scene forensics, scrutinizing serial killers, or debating the most binge-worthy true crime docs, True Crime Tonight is the fresh, fast-paced, and slightly addictive home for true crime lovers.

    The Clay Travis and Buck Sexton Show

    The Clay Travis and Buck Sexton Show. Clay Travis and Buck Sexton tackle the biggest stories in news, politics and current events with intelligence and humor. From the border crisis, to the madness of cancel culture and far-left missteps, Clay and Buck guide listeners through the latest headlines and hot topics with fun and entertaining conversations and opinions.

Advertise With Us
Music, radio and podcasts, all free. Listen online or download the iHeart App.

Connect

© 2025 iHeartMedia, Inc.